Rengeteget hallhatjuk és olvashatjuk manapság a Mesterséges Intelligencia (MI vagy AI az angol Artificial Intelligence után) kifejezést. No de mi is ez, egész pontosan hogyan írhatjuk körbe a fogalmat úgy, hogy mindenki megértse? Fontos és szerény véleményem szerint kifejezetten hasznos, hogy egy kicsit mindenki utána olvasson a témának, legalább alapszinten tudja, hogy mit takar ez a gyakran használt kifejezés? Ez később a mindennapok emberét abban is segítheti, hogy tudatosítson bizonyos folyamatokat, tudja, hogy mivel áll szemben, amikor MI-vezérelt gépekkel, rendszerekkel kommunikál, amikor facebook-posztot olvas, amikor az instagram-ra képet tesz fel, vagy amikor egyszerűen csak vásárol, vagy éppen híreket olvas a neten. Igen, az említett területeken mind-mind dübörög a gépezet, amelynek bizony nagyon is megvannak a hátulütői, de erre majd egy külön írásban térünk ki, mert érdemes! Egy dolgot ki kell vernünk a fejünkből, éspedig azt, hogy ez valami tech-dolog, és mivel én nem vagyok fejlesztő mérnök, vagy olyan IT-beállítottságú valaki, ehhez nekem semmi közöm nincs. Az MI olyan szinten szövődik be napról-napra az életünkbe, hogy szinte észre sem vesszük. Nem attól kell első körben félnünk, hogy az MI-vezette rendszerek átveszik a helyünket, hisz sokkal okosabbak lesznek, mint mi, hanem attól, hogy túl korán bízunk meg olyan rendszerekben, amely maguk is hibásak, tökéletlenek, telis-tele pakolva a saját emberi tudatalatti hülyeségeinkkel, előítéleteinkkel.

Amikor mesterséges intelligenciáról beszélünk, akkor egy olyan rendszerre gondoljunk, amely képes a kívülről beletáplált adatokat „helyesen” értelmezni, tanulni ezekből az adatokból és ezekkel a tanultakkal meghatározott célokat és feladatokat ellátni úgy, hogy közben megfelelő rugalmassággal adaptálódik az új információk alapján. 1 Lényegében a gép olyan döntéseket hoz, amelyeket korábban alapesetben az emberek hoztak meg.  A mellékelt ábra2 nagyon egyszerű megfogalmazásával segít abban, hogy meghatározzuk, hogy a rendszer használ-e mesterséges intelligenciát vagy sem? Haladjunk lépésről, lépésre és megértjük!

Fontos megjegyeznünk, és ezzel előre is vetítjük a folyamatos kérdések özönét, hogy bizony van gond rendesen a mesterséges intelligenciával. Nem csak az, hogy száz fogalommeghatározást találhatunk ezzel kapcsolatban, hanem az is, hogy bizony sokszor maga a fejlesztő, aki dolgozik vele, sem tudja, hogy a gép mit pontosan hogyan tesz, egy fekete dobozzal néz szemben és ezt a típusú dobozt nem szoktuk szeretni, mert jellemzően valamilyen katasztrófára asszociálunk a szó hallatán, és talán nem is baj ha óvatosak vagyunk. Félreértés ne essék, nem akarok az MI ellen beszélni, sőt, nagyon sok területen tudja majd segíteni az emberiséget ezek a rendszerek, de ahogy a vasút feltalálása után mi emberek döntöttük el, hogy gyógyszereket vagy koncentrációs táborokba embereket szálltunk vele, úgy a mesterséges intelligencia használatának és kontrolljának a kulcs a mi kezünkben van! Legyünk tudatosak! Folytatjuk…

1 - https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0007681318301393

2 - https://www.technologyreview.com/s/612404/is-this-ai-we-drew-you-a-flowchart-to-work-it-out